Amit ügyfeleink mondanak

Az egyik üzletben vásároltam éppen, amikor meghallottam, hogy egy fiatal anyuka panaszkodik gyermeke szűnni nem akaró betegsége és a sokféle beszedett orvosság miatt. Odafordultam hozzá, és hamarosan megtudtam, hogy egy csomó szintetikus anyaggal sikerült eddig teletömni szegény gyereket. Ajánlottam számára az LR Vita Aktiv készítményét. Azóta tudom, hogy nem bánta meg próbarendelését (Aloe vera mézes ivógél kíséretében). Elmondása alapján a gyerek hamarosan már óvodába ment. „Kettesével fogom ezután rendelni – magamnak is.” Ez volt a válasza – jól esett segíteni! Ez egy egészen friss élményem, de nagy ösztönzést adott ahhoz, hogy merjek megszólítani embereket ismeretség nélkül is.

Bognár Mária, Szeged

Ez az a termék, amely mindig van nálunk a hűtőben, mert amint észreveszem a nátha első tüneteit, azonnal adom a gyerekeknek vagy magunknak és nem alakul ki a betegség. A férjemmel is néha megitatom, amikor a “halálán van” – mármint amikor teljesen kimerült és sápadt. Nem sokkal később már játszik a gyerekekkel… Gyerekeknek 5 millit, felnőtteknek 8-at szoktam elkeverni édes gyümölcslében, hozzáadom még a napi Vita Aktivot is, attól még édesebb lesz, és észre sem veszik a Colostrum Direct kellemetlen ízét.

Tóth Tímea, Szabadka

Az egyik éjszaka arra ébredtem, hogy a kiszáradt számon veszem a levegőt, mert az orrom bedugult. Felkeltem, ettem egy kanálka Colostrum gyöngyöt és a számba fújtam az Aloe vera elsősegély spray-vel. Az Aloe vera thermo krémmel bekentem a fül és orr alatti részeket, illetve a torkot és a nyakat. Könnyebben vettem levegőt és át is aludtam az éjszaka hátralévő részét. Ébredés után ismét egy kis Colostrum gyöngy, thermo krém és elsősegély spray. Másnap napközben kétszer, és lefekvés előtt 5 percet inhaláltam, miközben használtam a spray-t és a krémet is. Közben beszéltem Kalmárné Jutkával, aki azt tanácsolta, hogy a thermo krémet ilyenkor nyugodtan használhatom a szájüregben is. Lefekvés előtt most a számba is tettem hátra a nyelvemre egy borsónyit. Meglepően kellemes íze van. Jól betakaróztam és másnap frissen, egészségesen ébredtem. A Colostrumot azért még reggel bevettem és a számba is befújtam, de este már nem volt szükség rá.

Fúró Anikó, Debrecen

Lányom anno koraszülött volt. Ősszel és tavasszal állandó felső légúti megbetegedésekkel küzdött. Három üveg Vita Aktiv (szünetekkel) után a betegségek egészen könnyű lefolyásúvá szelídültek, és alig fordultak elő.

Goronné Baja Ildikó, Budapest

Első “találkozásunk” a Colostrum Directtel kb. 3 éve történt. Kisfiunk, aki akkor még óvodába járt összeszedett egy hasmenéses vírust, amelynek kizárólagos tünete az intenzív “vizes” hasmenés volt. Kipróbáltuk a Colostrumot, amelyből egy evőkanálnyit adtam neki este. Ettől végre át tudta aludni az éjszakát. Reggel ugyan hamar elpárolgott a korai öröm, mert folytatódott minden, de adtam a következő evőkanál Colostrumot, amely egy időre ismét segített. Este viszont megint jött az erős hasmenés… jött az újabb adag Colostrum. Végül 3 nap alatt túl volt a fertőzésen, közben nem fertőzött meg másokat sem (végig járt oviba), nem gyengült le. Azóta nálunk mindig van bontatlan állapotban legalább egy Colostrum Direct, hogy a családban bárki megkaphassa, ha azonnali “immunícióra” lenne szüksége.

Kalmár István Károlyné Jutka, Debrecen

Vírusos szemölcsök jelentek meg mindkét szemem alatt, a lágy részen. Mivel semmire nem reagált, már lézeres műtétet fontolgattam, mert esztétikailag zavart… Ez egy késő őszi időszakban történt, és decemberben kezdtem el szedni a Colostrumot. “Köszönetképpen” január első hetében, épp amikor már orvoshoz készültem, begyulladt az első szemölcs, majd néhány nap múlva nyomtalanul elmúlt… és ez így ment mindegyikkel egyenként! Nem vitás, nem sokat mentem az utcára, mert csúnya volt, DE MEGÚSZTAM A LÉZERES MŰTÉTET! Mivel semmi más változás nem történt sem az életmódomban, sem az étrendemben a Colostrum Directen kívül, benne kerestük a megoldást, és a választ a benne lévő telomeráz enzim adta meg 🙂 Környezetem, szeretteim, munkatársaim szinte nagyítóval nézték, mi zajlik, és csodálkozva vették tudomásul a történteket, ez a tapasztalat azóta számtalan esetben előlegezte meg a bizalmat a termék iránt.

Kalmár István Károlyné, Debrecen

Két héttel ezelőtt a 6 éves kisfiamnak, Éliásnak 40 fokos láza volt. Óránként adtam neki 1 evőkanál Colostrum Directet. Egy óra múlva a láza lement 38,9-re. Két óra múlva 38-ra és 4 óra után 37,5-re. Nyugalmas éjszakája volt és másnap reggel egészségesen ment iskolába. Teljesen el vagyok ragadtatva. A Colostrum biztosan soha nem fog hiányozni a házi patikából.

Ute Sondermann

Pillanatok alatt rendbe jönnek a vírusos gyerekek, felnőttek. Nagyon sok fogyasztóm már több mint 10 éve allergiás a parlagfűre, de átlag 5 nap után teljesen  tünetmentesek vagy alig van tünetük.

Sipraga Mezei Juditt, Szabadka

Két porckorongsérvet diagnosztizáltak nálam a nyaki gerincrészen. Tavaly hosszabb kezelésen estem át, összesen 7 db injekciót kaptam, amelyek veszélyességük miatt csak CT-ellenőrzés mellett voltak lehetségesek.

Június végén újra kezdődtek a fájdalmak, és attól féltem, újra ilyen kellemetlen kezeléseken kell keresztül mennem. A Colostrum Direct szedése után már három nap múltán nem volt fájdalmam.

Jürgen Riemer

Kislányom gyermekkori asztmában szenvedett, mikor a Colostummal találkoztunk 5 állandó gyógyszere ellenére nem volt tünetmentes, sőt, a sok szteroid már károkat is okozott, ami orvosilag is igazolt. A colostrumos kúra után közel egy éve gyógyszermentes, tünetmentes, EGÉSZSÉGES! Mindig tartok itthon a hűtőben, és a betegség első jeleire rögtön Colostrumot kap azóta nálunk az egész család! Így a kezdeti tünetek is azonnal megszűnnek, és nem hatalmasodik el a betegség. Több Partnerem számolt be lenyűgöző eredményről a Colostrum kapcsán. Minden tiszteletünk a cégnek ez egy CSODÁLATOS TERMÉK!

Bubenkó Adrienn, Pécs

A ProBalance és a Sivera mellett a másik két kedvencem a Probiotic12 és a Vita Aktiv! Előbbi azért, mert amikor nemrég antibiotikum kúrán voltam, az ilyenkor ismerős gyomor és béltájéki mellékhatások egyáltalán nem jelentkeztek! A Vita Aktivtól pedig szinte azonnal érezhetően több energiám lett, nem voltam annyira fáradékony! Bátran ajánlom a termékeket mindenkinek!

Goda Katalin, Szeged

A  Colostrum Directet a tüdő asztmám miatt kezdtem el használni, napi 8 ml-t iszom a megadott mód szerint. Mielőtt elkezdtem a kúrát, már több mint egy hónapja köhögtem és ez már nagyon zavart. Ezért elmentem az orvoshoz, aki fölírt valami köptetőt és köhögés csillapítót. Gondoltam, hogy nem váltom ki  a receptet, mert két nap múlva jön a  Colostrum és teszek egy próbát, hátha működik a köhögésre is. Nagyon jó döntés volt, mert a köhögés négy nap alatt teljesen megszűnt.

Huczek Tamás, Somogyvámos

A Vita Aktivot a 3 éves kislányomnak vettem meg immunerősítőként. Születése óta gyakorlatilag szeptembertől márciusig folyamatosan beteg. Főként légúti betegségek: arcüreggyulladás, tüdőgyulladás, hörghurut, torokgyulladás. Ebben az időszakban gyakorlatilag egyfolytában antibiotikumokat és további gyógyszereket szedett. Sokszor kórházig fajult a dolog. A gyomrát kikészítette a rengeteg gyógyszer. A vasa minden évben max. 5-ös volt, vagyis majdnem semmi. Már pulmonológiai kezelés alatt álltunk, inhaláló gépet is írtak ki, amelyet folyamatosan használnunk kellett. 2012 szeptemberében kezdtük el szedni a Vita Aktivot. Azóta a kislányom a bárányhimlőt leszámítva nem volt beteg. Az óvodában szüntelenül fertőzéseknek van kitéve, rengeteg a beteg gyerek, és nagy örömünkre Ő BÍRJA! Decemberben volt egy vérvételünk és a vasa 18-as mértéket mutatott. Ilyen tökéletes vérképe még nem volt amióta megszületett. A gyógyszertári vitaminok széles skáláját próbáltuk és semmi sem hatott. Nagyon örülök, hogy megismerhettük ezt a terméket. Azóta is szedjük, már 6 hónapja. Nem kerül a gyógyszerünk havi 30.000 Ft-ba, a gyermekem egészséges, nem betegszik meg, a vasa tökéletes, a gyomrát nem készíti ki a rengeteg gyógyszer, az inhaláló gépet sem kell használnunk. Köszönjük Vita Aktiv!

Kis Beáta, Kiskunfélegyháza

Minden nap isszuk a gyerekekkel, nekik fél, nekem 1 kiskanállal „jár”. A 20 hónapos kislányom szinte mindig kér repetát, imádja az ízét! Észrevettem, hogy ettől sokkal erősebb a szervezetünk, és biztosan szerepe volt abban is, hogy az egész családom egészséges maradt egész télen át!

Tóth Tímea, Szabadka

A ProBalance kúrát végigcsináltam és egyértelműen elmondhatom, hogy komplexen javult az egészségi állapotom. Jobban alszom, sokkal energikusabb vagyok és sikerült pár kg-tól is megszabadulnom, ami azóta sem jött vissza. Korábban sokat szenvedtem az ide-oda ingázó 3-5 kg-jaim miatt (igaz nem egy óriási súlynövekedés, de a közérzetem szempontjából nekem fontos, hogy állandó a súlyom). Az egyik legklasszabb termék az LR palettájából, ráadásul egyedi!!! I love LR!!!

Fücsek-Sólymos Éva, Győr

A Vita Aktiv olyan finom, hogy gyakorlatilag az egész üveggel egyszerre meg lehetne inni. Azoknak is ideális, akik a hagyományos tablettáktól, kapszuláktól általában idegenkednek.

Tóth Tamás, Békéscsaba

Az egyik barátnőm férjének a hátán volt egy anyajegy, amely kifakadt. A helyzet súlyossá vált és hamarosan rákot diagnosztizáltak nála. Kemoterápiás kezelésben részesült, az immunrendszere nagyon legyengült. Elkezdte szedni a Vita Aktivot, és kb. három hetes fogyasztása után ismét vérvételre ment, amelynek eredménye legjobb várakozásainkat is felülmúlta. Az eredménye sokat javult, pedig már azt is nagy lépésnek tartották volna, ha nem rosszabbodik.

Könczöl Brigitta, Felsőörs

Tegnap volt az országos nyílt karate verseny, amelyen szuper nehézsúlyban első helyezést értem el. Az Aloe vera ivógél és a Vita Aktiv segítettek a kellő mennyiségű tápanyag bevitelében, mert felkészüléskor a fokozottabb terhelés miatt a vitaminokra is sokkal nagyobb szükség van, mint a hétköznapi életben. Az edzőtársaimnak is ajánlottam ezeket a termékeket, akik már rendeltek is tőlünk néhányat.

Orehovszki Csaba, Sátoraljaújhely

A ProBalance készítményt a csalános Aloe vera ivógéllel együtt fogyasztom immáron két hónapja, és azt vettem észre, hogy a korábbi agyagcsere zavarom és puffadásom megszűnt, ami évek óta problémát okozott, valamint a gluténérzékenységem következtében kialakult alvászavar, levertség és depresszív tünetek is nagymértékben enyhültek! A szüleimnél pedig pár napi fogyasztás után beindult a zsírégetés! Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Goda Katalin, Szeged

A ProBalance-ot körülbelül másfél évvel ezelőtt kezdtem el szedni. A ProBalance használata mellett nincs izomlázam, pedig heti 4-szer intenzíven edzek. Folyamatosan hétről hétre a táplálkozásom megváltoztatása mellett fogyni tudok. Nem vagyok kimerült, álmos. Mindig energikusan kezdődik a reggelem. Már több ismerősömnek is ajánlottam és csak pozitív visszajelzéseket kapok tőlük. Ez az LR egyik legjobb terméke, amit bárkinek merek ajánlani. Bárkinek, aki fogyni akar, vagy akinek fontos az egészsége, de még annak is, akinek eddig problémái voltak a hízással, hiszen a megfelelő sav-bázis egyensúly könnyen megteremthető a szervezetben napi 3×4 kapszulával. Ennyit szerintem mindenki megérdemel és megtehet az egészségéért.

Forrai Cecília, Sopron

Tavaly októberében jelentkeztem egy előzetes vizsgálatra, ahol a doktornő javasolta az Aloe vera  Sivera ivógél és a ProBalance termékek használatát. Az azóta eltelt fél évben azt tapasztaltam, hogy az anyagcsere folyamataim lényegesen felgyorsultak. Ennek következtében könnyebbnek, energikusabbnak, mozgékonyabbnak érzem magam és a munkabírásom is nőtt. A fentiek miatt a közérzetem jobb lett és pár kilót is sikerült fogynom, ami a has körtérfogatának pár centiméteres csökkenésével is mérhető. Meg vagyok elégedve az LR termékek használatával illetve eredményeivel. A továbbiakban is szeretném kúraszerűen használni őket és másoknak is szívesen ajánlani tudom ezeket a termékeket.

Ferenczy Zsolt, Győr

Évek óta szedem az Aloe vera Sivera ivógélt, a ProBalance-ot, illetve melléjük kúraszerűen a Probiotic 12-t. Korábbi gyomor- és bélpanaszaim teljesen megszűntek, laposabb lett a hasam. Rendszeresen mozgok, hogy megtámogassam a termékek egyébként kiváló hatását. Egy nem régi vérvizsgálaton – amelyen az utóbbi időben mindig csodálkoznak az orvosok – tökéletes volt a vérképem. Úgy érzem, megfiatalodtam és olyan visszajelzéseket kapok, hogy ez bizony kívülről is látszik! Amikor jegyet/belépőt veszek, rendszeresen kérdőre vonnak, hogy valóban nyugdíjas vagyok-e? Kell ennél több?

Dr. Lászlóné Böjtös Zsuzsanna, Budapest

Több mint egy éve követem daganatos betegek gyógyulási esélyeit. Két terméket „alkalmazok” náluk, amelyek nagyon jó eredményeket mutatnak. A ProBalance és a Vita Aktiv hatására javul a vérkép, csökken a fájdalom, valószínűleg azért, mert a két termék olyan összetevőket tartalmaz, amelyek javítják a sav-bázis egyensúlyt, a vérképzést, erősítik az immunrendszert, így jobb közérzetet adnak és növelik az életkedvet is, ami elengedhetetlen a gyógyuláshoz.

Dr. Felföldi Erzsébet, Debrecen

Rozacea, vagyis erős arcpír esetén 3 fogyasztómnál eltűnt vagy csökkent az intenzitása, nem csak az arcon, hanem a dekoltázson is.

Sipraga Mezei Juditt, Szabadka

Elég sok ismerősöm Candida gombáktól szenved, amit nagyon nehéz kezelni. Kemény diéta mellett is szinte lehetetlen az egyensúlyi állapotot fenntartani. A két személy esetében, aki a közvetlen környezetemben él és ezt szedi, a természetgyógyász 3 heti rendszeres szedés után a talpukból megállapította az állapotfelmérés során, hogy mennyit javult a Candida betegségük az egyéb más patikai vagy akár más természetes anyagú készítményekkel szemben. E szer használata alatt még a diétát sem kell betartani. Szintén helyrehozza a hasmenéses betegségben szenvedő emberek bélflóráját, emésztési gondjaikat. Savlekötő hatásával, epeműködés serkentésével is sok vásárló elégedettségét érte el.

Kuglerné Bödő Tünde, Kaposvár

Rendszertelen  életmódom miatt soha nem ügyeltem  arra mit eszem, és sajnos emésztési problémák jelentkeztek nálam. Állandó puffadás, hasfájás. Sokszor éreztem étkezések után, hogy savas ízű a szám. Refluxos tüneteket is produkáltam, ami 25 éves korom miatt elég ijesztő volt számomra. Közel két éve volt egy komoly mozgásszervi műtétem, fél év gipsz után nagyon vizessé vált  a testem (jelentős túlsúlyt is felszedtem „kényszerpihenőm” alatt). Akármit tettem, nem tudtam megszabadulni a felesleges kilóktól és a rám rakódott víz súlyától.
Egy  kedves Partnerrel folytatott eszmecsere folytán javasolta, hogy próbáljam ki a ProBalance-ot.
Napi rendszerességgel kezdtem el szedni. Az első héten már feltűnt, hogy jelentősen több víz távozott a szervezetemből ugyanannyi folyadék bevitele ellenére.
A ProBalance szedése mellett sokkal több „folyóügyem” volt, mint azelőtt. A haspuffadás teljesen megszűnt a gyomorfájdalmakkal együtt. Sokkal több energiám van. Aminek a legjobban örülök, hogy 3 számmal kisebb nadrágot tudok felvenni.
Két hónapja  folyamatosan szedem. Az életmódomon nem változattam. Ugyanazt eszem, mint eddig bármikor. Sajnos a pH csík csak akkor került a kezembe, amikor már (két hónapja) használtam a készítményt, így nem tudom milyen volt a szervezetem sav-bázis háztartása a ProBalance előtt. Az  eredmény sokat elárul arról, hogy nem véletlen lett a tesztcsík lila, és hozta a legoptimálisabb eredményt.
Tegnap vásároltam egy pH csíkot a családom számára is. A páromon reggel már ki is „próbáltuk”, a teszt szerint „nagyon savas”. Sokszor panaszkodott hasfájásra. A mai napon rendeltem számára is egy Probalance-ot. Egy hónap múlva az ő eredményéről az új tesztcsík próba után beszámolok.

Kádár József, Budapest

Két hónappal ezelőtt kezdtem el használni az Aloe vera ivógélt és a ProBalance-ot, majd Dr. László Adrien első szegedi terméktréningje után a Probioticot is elkezdtem szedni. Kisbaba korom óta súlyos problémáim voltak az emésztésemmel (4-5 naponta tudtam WC-re menni). Mióta a Probioticot is szedem az Aloe vera Sivera ivógél és a ProBalance mellett, nincsenek emésztési problémáim. Nagyon örülök, hogy rátaláltam az LR-re! Hihetetlenül jó érzés, hogy végre az emésztésem rendben van. Energikusabb vagyok, sokkal boldogabb és kipihentebb. Hihetetlen ez a termékszinergia! Mindenkinek csak ajánlani tudom! Ennyi ráfordítást megér az egészségünk! Köszönöm Adri es köszönöm LR!!!

Forrai Cecília, Sopron

Évek óta szedem az Aloe vera Sivera ivógélt, a ProBalance-ot, illetve melléjük kúraszerűen a Probiotic12-t. Korábbi gyomor- és bélpanaszaim teljesen megszűntek, laposabb lett a hasam. Rendszeresen mozgok, hogy megtámogassam a termékek egyébként kiváló hatását. Egy nem régi vérvizsgálaton – amelyen az utóbbi időben mindig csodálkoznak az orvosok – tökéletes volt a vérképem. Úgy érzem, megfiatalodtam és olyan visszajelzéseket kapok, hogy ez bizony kívülről is látszik! Amikor jegyet/belépőt veszek, rendszeresen kérdőre vonnak, hogy valóban nyugdíjas vagyok-e? Kell ennél több?

Dr. Lászlóné Böjtös Zsuzsanna

Kúraszerűen szedtem az Aloe vera Siverát a ProBalance-ot és a Probiotic 12-t. Annó a vérképemben a májfunkciótól kezdve a koleszterinen keresztül minden el volt tolódva. Aztán a legutóbbi vérvizsgálat után felhívtak a laborból, hogy ugyan mondjam már meg, mit csinálok, mert nemigen láttak még olyat, hogy 50 évesen ilyen javulást mutasson a vérkép. Régen tájfutó voltam, most, hogy lefogytam (ezt már sokszor elmeséltem, a Figuval 30 kilót), ismét elkezdtem futni, és átkocogtam Adrienhez, a szponzoromhoz, hogy megöleljem. El sem tudom mondani, mennyire jó érzés ennyivel egészségesebbnek lenni.

Bódi Lászlóné Jutka, Szeged

Először is szeretném megköszönni Szilágyi Szilvinek, hogy megismertette velem az LR céget és a Partnere lehetek.
Magas vérnyomásomra gyógyszert kellett volna szednem, erre inkább elkezdtem inni az Aloe vera mézes ivógélt napi 30 ml-t, ehhez naponta 2×1 szem Super Omega 3 Aktivot szedtem 3 hónapig és a vérnyomásom szépen beállt a normál értékre, 130/70-re. Most már a Super Omega 3 Aktivot napi 1 szemmel fogyasztom és továbbra is iszom az ivógélt napi 30 ml-t. A férjem is fogyasztja az ivógélt napi 30 ml-t és a Vita Aktivot naponta 5 ml-t, így egész télen nem volt megfázva, jobb a közérzete.

Mi a gyógyszer fogyasztása helyett ezt az utat választottuk az egészségünk érdekében. Köszönjük a LR cégnek, hogy továbbra is hűséges fogyasztói lehetünk.

Kecskés Jánosné, Néri

Orvosom szerint a változókori tünetek mögött komoly egészségügyi tényezők állnak – vérnyomás növekedés, csontritkulás stb. – ezért érdemes ezekre komolyan odafigyelni. Van olyan orvos barátnőm, aki azt mondja, hogy a tüneteket el kell viselni, nem szabad drasztikus hormonokat újra bevetni. Én mindenben szeretem az arany középutat követni, így kipróbáltam az LR Woman Phyto Aktiv készítményét. A Szponzorom azt mondta, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a kellemetlen tünetek 1/3-ra csökkennek. Napi háromszor kell szedni, természetes alapanyagú kapszulában vannak a jótékony, jócskán természetes alapú hatóanyagok. Közel egy hónapja szedem, és elmondhatom, hogy azonnal és lényegesen mérséklődtek mennyiségben és mértékben is a tünetek. Nem mindegy, hogy egy nap 2–3 alkalommal érzel valami apró kellemetlenséget, vagy állandóan egy (hő)hullámvasúton ülsz. Apró megfigyelés még: ha lefekvés előtt veszem be az utolsó kapszulát, az alvás is nyugodtabb, ami a másnapi közérzet szempontjából nagy kincs!

Bognár Mária, Szeged

Már nagyon vártam, hogy megkapjam és kipróbáljam a ZEITGARD arctisztító készüléket, hiszen az eddigi terméktapasztalataim alapján biztos voltam, hogy az LR valami fantasztikus dolgot hozott ismét a piacra. Már az első alkalommal szemmel látható volt az eredmény: az orr és az áll (a problémás arcrészeim) teljesen megtisztultak. A következő kellemes tapasztalat reggel volt. A Nanogold & Silk éjszakai krémet rendszeresen használom, mégis most először éreztem ilyen puhának a bőröm. Pár nap ZEITGARD használat után az arcszínem is javult. A nyakon és dekoltázson is kipróbáltam, fantasztikus érzés! Mindenkinek ajánlom!

Máté Ágota

A ZEITGARD készüléket a Nyárindító Konferencián volt szerencsénk kipróbálni és részletes információkat hallani a használatáról. Azonnal megrendeltük a készüléket és plusz kefét, illetve arctisztítót a férjem részére is. Maga a készülék szemet gyönyörködtető, külleme nagyon igényes – olyan LR-es 🙂 – a fürdőszobánk dísze. Már az első használat után látványosan tisztább, ragyogóbb lett a bőrünk, és ez minden egyes használat után csak fokozódik. A mélytisztításnak köszönhetően az időszakosan megjelenő pattanásaim is teljesen eltűntek, végre elfelejthetem őket. A bőr teljesen megtisztul, sugárzik, szemmel láthatóan feszesebb, a további arcápoló készítmények azonnal felszívódnak és sokkal eredményesebbek, mint korábban a ZEITGARD használata nélkül. Egyébként az unalmas napi arctisztítás egy kényeztető wellness élménnyé vált!  🙂 Még egy fontos dolog, nagyon költséghatékony: egy háztartásba elég egy készüléket megvásárolni, csak a kefét és az arctisztító készítményt szükséges a család minden tagjának megvenni.

Ale Henriett/ Lipták Gábor

Nagyon örülünk a készüléknek és nagyon szeretjük. Szenzáció, hogy 1 perc alatt eltűnik a smink. A mimikai ráncok kezdenek eltűnni. A mitesszerek csökkentek.

Mezei Csilla/ Holló Nagy Zoltán

Amióta a ZEITGARD 1 arctisztító készülékkel tisztítom az arcomat azt tapasztaltam, hogy a ráncok kisimultabbak, az arcvonásaim lágyabbak… és azt mondják, hogy ragyogó a bőröm.

Popovic Mirjana

A ZEITGARD 1 készüléket már közel egy hónapja használom. Minden várakozásomat felülmúlta ez alatt a rövid idő alatt is. Arcom élettel tölti meg, sokkal üdébbnek, rugalmasabbnak érzem. Bár egy perces kezelés elegendő lenne az arc tisztítására a készülékkel, ezt nagyon nehéz tartani, mert olyan kellemes érzés a használata, hogy egyre több időt töltök a ZEITGARD-ommal! Igazi kényeztetésben van részem az LR legfrissebb innovációjának köszönhetően, és az egészben az a legjobb, hogy a saját otthonomban, akkor alkalmazhatom, amikor csak szeretném! Köszönöm!

Bubenkó Adrienn

Nagyon tetszik, látványosan kisimult az arcbőröm! Frissebb, üdébb a bőr, és az az érzésem, hogy lélegzik! Mindenkinek tetszik, akinek megmutattam.

Mezei Virág Eszter

Az egész család ZEITGARD függő. 🙂 Most már mindkét fürdőszobában van készülékünk, egyetlen reggelt és estét sem hagyunk ki. Fiam a mitesszeres orrát és homlokát, lányom az egész arcát kezeli, így övék az egyik készülék. Mindkettőjük bőre sokkal tisztább lett, kevésbé zsíros, ami a kamaszokra nem jellemző. Viktor szintén reggel-este használja, nagyon szereti, a férfiakra jellemző mitesszeres orr nála szinte megszűnt. Én az esti smink lemosása után az arcomat kezelem, viszont reggel jobban van időm a kényeztetésre, így az arc, a nyak és a dekoltázs területén végzek kezeléseket, 1-1 percet területenként. Én mindkét tisztítót is használom, mert szeretem, este a zselét, reggel a krémet. Javult a bőröm szerkezete, sokkal simább, élettel telibb a színe. Az irodánkban mindig ki van állítva, nagyon nagy figyelmet kap. Büszkeséggel tölt el minden egyes alkalom, mikor a kezünkbe vesszük. Újra és újra rájövünk, hogy a cégünk ismét professzionálisat alkotott.

Kürti Anita/ Kajati Viktor

Az én bőröm nagyon érzékeny és egyben nagyon dehidratált, és éppen ezért arcradírt csak nagyon ritkán használhatok. A ZEITGARD fantasztikus minden túlzás nélkül. Amellett, hogy nagyon jól tisztít, szemmel láthatóan napról-napra halványodnak az apróbb ráncok, és ami jó ebben, hogy ezt mások is látják rajtam. Olyan érzés mintha végre lélegezne a bőr – ezért mindig alig várom, hogy használhassam. Nem csak az arcomat kezelem vele, hanem a nyakam és a dekoltázsom is, sőt ahogy kisütött a nap, minden olyan testrészemen, ami nincs ruhával fedve. A ZEITGARD után langyos vízzel mosom le az arcom, majd jéghideggel, hogy még jobban dolgoztassam a bőrömet. Ezután csak Aloe vera elsősegély spray-vel tonizálok. Ettől az első pillanattól kezdve FÉNYESEN SIMA az arcom! Hihetetlen!!!! Ez pont olyan, mint a reklámokban, csak photoshop nélkül.

Sipraga Mezei Juditt

Szerintem kell kb. 1 hónap, hogy az ember megszokja, hogy van még egy lépés a teljes bőrápolásához, és arra is kell egy hónap, hogy kitapasztalja, neki mikor felel meg ennek alkalmazása. Nekem az este felel meg a legjobban, hiszen ezt fekve is lehet alkalmazni, sőt tükör és világosság sem kell hozzá. Gondosan előkészít az alvásra, megnyugtatnak a meleg és a lassú mozdulatok. Így legalább nem a napi hajsza van a fejemben közvetlenül elalvás előtt. Nem tudom, hogy Ti látjátok-e a különbséget. Kb. 2 hét használat után fontosabb lett számomra az érzés, amit kapok, mint a látvány! Sokkal elasztikusabbnak, frissebbnek és simábbnak érzem a bőröm minden egyes használat után, ami pedig kézzel fogható mutató az az, hogy sokkal kevesebb nappali és éjjeli krémet használok.
A Zeitgard 1+2-es, valamint a Nanogold krémek a legszebb és a legpraktikusabb elengedhetetlen részei lettek a mindennapi, végre eredményt hozó bőrápolásomnak. Minden pénzt megér!

Sipraga Mezei Juditt

Nagyon száraz volt a bőröm, és persze a korom miatt is a ráncok igen mélyek voltak. Kíváncsi voltam, hogy mit lehet ebből kihozni. Már az első hét után a Zeitgard használattól elégedett voltam, mert szemmel látható volt a változás. A bőröm megpuhult, szép fénye lett, és frissebbnek éreztem magam. Nagyon tetszik, hogy egyszerű a készülék használata, és ami igazán jólesik: a 12 órás éjszakai munka után megkezelni a fáradt szemem. Megtaláltam a megoldást a ragyogó bőrre! Praktikus, hatékony és férfinak is való.

Máté József

A Zeitgard 1-es készüléket már korábbról használom. Használata élvezet számomra. Miután megjelent a Zeitgard 2-es készülék, a családban nagyon vártuk.
Tudni kell, hogy nagyon zsíros a bőröm, a pórusok gyakran eldugultak. Az arcomon a szemkörnyéki szarkalábak mellett a homlokomon láthatóan mély ráncok vannak.
A Zeitgard 2-es készülékkel a bőröm állaga javult. Férfi létemre érzem és látom mit jelent a sima bőr. A ráncaim nem tűntek el, de halványodtak – én látom.
Férfiismerőseim közül is van, aki szóvá tette, hogy más az arcom.
Mindennapi kényeztetés a Zeitgard 1-2 használata. Nemcsak a bőrömön látom, fiatalabbnak is érzem magam.

Móró Róbert

Húúú, hogy eltelt ez az egy hónap! Bőröm tele derűvel és hálával… a sok gondoskodásért.
Az idő kerekét nem nagyon lehet visszaforgatni (legalább is nem tudok róla, hogy valakinek sikerült volna), de a bőr frissességét és derűjét igen. Ez történt ez alatt az 1 hónap alatt. A mélyebb ráncok enyhébbek lettek, a bőröm hidratáltabbá és tápláltabbá vált. Egyszóval jobban érzem magam a bőrömben.

Nyírő Mónika

Ez az egy hónap megmutatta a Zeitgard termékek erejét és hatékonyságát. Már az első hetekben éreztem, hogy sokkal üdébb a bőröm. Egy hónap alatt viszont csodát művelt a két készülék a krémekkel, a folyton száraz, érzékeny és sebhelyes bőröm mára hidratált és tiszta. Ami nagyon fontos számomra, hogy teljesen elhalványította a csúnya hegeket, úgyhogy nagyon elégedett vagyok.

Vigh Tímea